Kövess minket

Zene

Nyáron érkezik Billie Eilish második nagylemeze, a Happier Than Ever

Megosztva

Fotó: NME

Új albummal jelentkezik a nyáron Billie Eilish, a második nagylemez a Happier Than Ever címet viseli majd.

A hírt maga az énekesnő jelentette be az Instagram profilján. Addig az Amerika-szerte kiragasztott plakátok jelezték, hogy a fiatal Grammy-díjas nem is olyan sokára friss anyaggal készül a nyárra, ekkor indultak be először a találgatások. A projekt, melynek dallistája egyelőre ismeretlen, boldogabb hangulatú albumnak ígérkezik, a cím legalább is erre enged következtetni. 

Eilish a tegnapi nap során tett közzé egy rövid videót, melyben már elhintette, hogy is fogják hívni az albumot, ezután pedig közzétette a hivatalos bejelentést is, a borítóval együtt, melyben felfedte, hogy a Happier Than Ever július 30-án debütál majd

Mint Billie a posztban írta: “Ez az album a kedvenc dolgom, amit valaha is készítettem. Izgatott vagyok és alig várom már, hogy halljátok, el sem tudom mondani, mennyire. Sosem szerettem ennyire még egy projektemet sem.” A bejegyzésből az is kiderült, hogy csütörtökön egy új dal is megjelenik az énekesnőtől, ez lesz a friss korong első kislemeze.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés