Az amerikai adóhatóság, az IRS újabb ismert zenészt vett célkeresztbe. A Migos egykori tagja, Quavo jelentős összegű elmaradt adót halmozott fel, és emiatt már jogi lépéseket...
Vitézy Dávid szerint súlyos károkat okoz Budapestnek az a kormányzati gyakorlat, amelynek nyomán a rendőrség hónapokra bezárat népszerű szórakozóhelyeket. A politikus a hétvégi, Arzenál bezárása kapcsán...
A Horrorra akadva horrorparódia-filmsorozat hosszú szünet után idén nyáron visszatér a mozikba a hatodik résszel, alább pedig csekkolható is az első előzetes. A franchise 2000-ben indult,...
Az Instagramot pörgetve lehet szembe jött már egy zenei páros megismerkedésének kedves történetével. A korábban Passed néven ismert projekt új fejezethez érkezett, amikor a korábbi trióból...
A Lil Durk ellen folyó, bérgyilkosság megszervezésének vádjával kapcsolatos szövetségi perét ismét elhalasztották, annak ellenére, hogy az előadó jogi csapata már nagyon nem szeretett volna további...
Dokumentumfilm-sorozat készül T. Danny-ről, polgári nevén Telegdy Dánielről, amelyben az előadó elvileg őszintén beszél az elmúlt két év nagy visszhangot kiváltó történéseiről, és reagál arra a...
Dopeman geopolitikai szakértő és rapper egy új videóban arról beszélt, hogy Ukrajna már több alkalommal is támadást hajtott végre NATO-tagállamok ellen. Megfogalmazása szerint: „Úgy látom, az...
Lmen Prala nemrég rajongói kérdésekre válaszolgatott a TikTokján, miután az Instagram oldalát letörölték. Megkérdezték tőle, hol lépett fel először, mi az életcélja, és hogy érkezik-e esztergomi...
Saiid egy elsőre savanyú, de valójában hálás posztot osztott meg a közösségi oldalán. „20 éves a Spotify. Az „Alaprap” playlist pedig a magyar hiphop kánon, 40ezer...
A Wiz Khalifa elleni jogi eljárás újabb szakaszához érkezett Romániában, a konstancai fellebbviteli bíróság nem fogadta el a zenész fellebbezését, így jogerősen fenntartotta a korábban kiszabott...
A Netflix visszalépett a Warner Bros. Discovery megvásárlásától, mert a streamingóriás nem emeli tovább korábbi ajánlatát, és ezzel gyakorlatilag teret engedett a Paramount Skydance-nek a filmstúdió...
Arról már mi is írtunk korábban, hogy Orbán Viktor közösségi oldalán rendre tűnnek fel olyan imázsvideók, amik alatt rap számok szólnak, habár a miniszterelnök bevallottan nem...
Yeat és EsDeeKid új közös dallal jelentkezett, amelyhez videóklip is érkezett. A „Made It On Our Own” vizuáljának különlegessége, hogy teljes egészében Drake torontói villájában forgatták....
Újabb szórakozóhelyet zárt be a rendőrség, ezúttal az Arzenál nevű, főleg elektronikus zenei eseményekre fókuszáló Soroksári úton található klubot. A rendőrség közlése szerint azért kellett bezárni...
Ye jelenleg jogi csatában áll egy volt alkalmazottja által benyújtott perrel, amelyben antiszemitizmussal vádolják. Az előadó ügyvédei azzal az érvelnek, hogy a vitatott kijelentései művészi kifejezésnek...
Ice Spice korábbi látványos fogyása sokaknak meglepetés volt, és azonnal találgatni kezdtek, hogy a rapper az Ozempic nevű, eredetileg cukorbetegség kezelésére használt, de Hollywoodban fogyókúrás szerként...
„Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerüljön” – mondta a fekete maszkjáról T. Danny egy friss RTL interjúban. A csatorna egy elvesztett kosármeccs után kapta...
Meghalt Oliver „Power” Grant, a Wu-Tang Clan egyik kulcsfigurája és üzleti motorja. A halálhírt 2026. február 24-én hozták nyilvánosságra, a pontos ok egyelőre nem ismert. A...
Johnny Knoxville hivatalosan is megerősítette, hogy a Jackass franchise története a végéhez érkezik. A legendás kaszkadőr- és prankcsapat ötödik mozija, a Jackass 5 lesz a sorozat...
Baby Keem ledobta a „Birds & the Bees” című dalához készült új videoklipet, amely a rapper legújabb albumáról, a Ca$ino-ról származik. A Jack Begert rendezésében készült...