Az első részt még 2002-ben droppolta.
Nem is érti, hogy lehet mást hallgatni.
Klipet kapott új lemezének címadó dala.
2Pac dalszövegeket küldözgetett céges emailekben, a hét végén pedig "Tupac Péntek"-et tartott az irodában, ahol a rapper dalai szóltak.
Nagyon baba.
2019 a csaj rapperek áttörésének éve.
A rapper a borítót is leleplezte.
Ők az egyetlen rapperek, akiknek rekord ideig csücsült a Billboard 200-as listáján az albumuk.
Első, "Könnyek" című számának ByeAlex írta a szövegét.
De ettől még tiszteli a döntését.
A huszonegy esztendős korában elhunyt előadó öröksége gondos kezekben van.
A szokatlan páros második albuma egy soulos, jazzes friss levegő a fojtó trap produkciók között
Filmes utalások és lázálom jelenetek.
És még csak 16 éves.
Ezúttal Ed Sheeran új lemezén.
A 19 éves Lil Keyu egyre nagyobb hullámokat gerjeszt maga körül, amit részben Tekashira hajazó stílusának köszönhet.
Rögtön egy klippel.
A munkamánia meghozta a gyümölcsét.
Digitálisan pedig a Bandcamp-ről szerezhető be.