A rapper több mint egy évtizede tiszta.
És az új dalát is ott mutatja majd be.
Talán be kellett volna tartani a közösségi távolságtartás szabályait.
Háttérzene füstöléshez.
Meg azt, hogy már mindenhol hallgatható a klasszikus "The Chronic" Dre lemez.
Senki sem bírja legyűrni.
Forrás: Tech N9ne új albummal jelentkezett, ez már a rapper 22. stúdióalbuma. Emberünk szinte sosem pihen, korábban egy két részes EP-t jelentetett meg tavaly novemberben, majd...
Nairobi kormányzója szerint jó lesz torokfertőtlenítőnek.
Akon már konkrétan úgy hivatkozik a brooklyni rapperre, mint a "kis tesóm".
Így még jobban ki tudjuk fejezni a támogatásunkat a járvány idején.
Most mondjuk ellent a tudománynak?
Az új szabály jövő héttel lép életbe.
Forrás: Megjelent DaBaby harmadik nagylemeze, a „Blame It On Baby„, alább már lehet is hallgatni. A charlotte-i rapper 2019-es feltörése óta száz százalékon ég, az új projektet...
A 50 Cent által összerakott posztumusz lemez mellé.
Forrás: Playboi Carti fanok egy emberként örülhetnek, hisz a rapper jó hosszú várakoztatás után végre új zenével jelentkezett. Az „@MEH” egy nyári rágugumi trap alappal és...
Forrás: Pénteken jön DaBaby következő, „Blame It On Baby” című albuma, melynek most már a közreműködőit is ismerjük. A rapper Instagram posztja szerint Future, Quavo, Roddy Ricch, Megan...
Akkor ezt a közreműködést ki is húzhatjuk a listáról.
A szabályok egyszerűek, a kivitelezés már nehezebb: tíz pöffentés, kifújás nélkül.
Bólogatunk a karanténban.