Lil Wayne egy új, DMX kollab számot adott ki „Kant Nobody” címmel, mely a következő, Carter VI című lemezének első kislemeze. A Swizz Beatz által producerelt...
Nagyon úgy néz ki, hogy Takeoff halála nem hozta közelebb Offsetet és Quavót és semmiképp nem gondolkodnak abban, hogy ketten vigyék tovább a Migost – legalábbis...
Slowthai bejelentette harmadik stúdióalbumát, az Ugly-t, a bejelentés mellé pedig egy új, rockos dalt is posztolt, melynek címe „Selfish„. A 2021-es Tyron lemez utódja március 3-án...
Még tavaly december elején írtuk meg, hogy a hírek szerint elkészült A$AP Rocky új albuma, ami eddig a „Don’t Be Dumb” projektcím alatt fut. Rocky a...
Egy relatíve ismeretlen New York-i producer, Bvtman egyik nap arra kelt, hogy az online postaládájában egy J. Cole-től érkezett üzenet van, amiben a rapper leírja neki,...
Két hónappal Takeoff tragikus halála után, a rapper zenésztársa és unokafivére, Quavo ledobott egy az emlékére írt dalt. A „Without You” című kislemezben Huncho a régi...
A$AP Rocky bejelentette, hogy befejezte az új albumán való munkálatokat. A rapper negyedik nagylemeze elvileg a „Don’t Be Dumb” címet kapta, pontos megjelenési dátum viszont egyelőre...
Ye ledobott egy új, soulos dalt, de csak az összeesküvés-elméleteiről ismert Alex Jones oldalán lehet meghallgatni. A rapper és producer az elmúlt időszakban elég meredek dolgokat...
Már közel 2,5 millióan látták a YouTube-on Majka és az Anti Fitness Clubból ismert Molnár Tamás új dalát, az „Azt beszélik a városban„-t, mely erős sorokkal...
Travis Scott legnagyobb zenei inspirációját nem Amerikában, hanem Izlandon kell keresni. A rapper előző héten a chilei Primavera Sound fesztiválon lépett fel, ahol két szám között...
Új dallal frissítették a Fekete Párduc 2 filmzenei albumát, mely egy friss Rihanna dal, a második, mely a Marvel filmben felcsendül. A Fekete Párduc folytatása tegnap...
Szinte minden Drake megjelenésen van egy dal, mely fixen beszédtémát szolgáltat a hiphop szcénának, és ez az új, „Her Loss” albumnál sincs másképp. Drizzy utalásai néha...
Rihanna visszatért. Az énekesnő egy hosszabb szünet most ledobott egy új dalt, mely egyben a „Fekete Párduc 2” című Marvel mozi filmzenéjének vezető kislemeze is. A...
A Marvel nagyon erősen arra utalgat, hogy pénteken egy új dal érkezik Rihannától, mely a „Fekete Párduc 2” filmzenéjéhez készült. A képregényóriás Twitteren osztott meg egy...
Yeat kidobta az új, „Talk” című dalát, mely egyben az érkező EP-jének vezető kislemeze is. Az underground rapper az elmúlt egy évben az új generáció egyik...
Lil Tjay ledobott egy új, „Beat the Odds” című trekket és hozzá tartozó klipet, melyet a kórházban történő lábadozása alatt rögzítettek. A rapper a napokban tett...
Mikor július közepén bejelentette Eminem, hogy érkezik a “Curtain Call 2” című második válogatásalbuma, azt is belengette hozzá, hogy a lemezen lesz egy korábban sosem hallott...
Tegnap ünnepelte volna 37. születésnapját Young Dolph, a memphisi rapper, aki tavaly egy lövöldözésben következtében hunyt el. Dolph születésnapjára időzítve most a teamje egy új kislemezt...
Lil Uzi Vert folytatja a „Red & White” című nemrég bejelentett EP-jének az aprólékos megosztását, eddig felrakott három dalt a projektjéről a SoundCloudra, most pedig itt...