Rich The Kid adakozó kedvében volt nemrégiben egy Rodeo Drive-i piros lámpánál várakozva. A rapper a Rolls-Royce Phantomjának hátsó üléséről kihajolva kezdett el random pénzt dobálni,...
Eminem is beszállt az éppen tomboló NFT (magyarul: nem-helyettesíthető token) bizniszbe. A detroiti rapper bejelentette, hogy most vasárnap (április 25-én) több saját maga által készített zenei...
Lil Yachty ledobta a legújabb, „Michigan Boy Boat” című mixtape-jét, alább lehet is csekkolni. Ez az első projektje idén a kis tutajosnak, utoljára tavaly novemberben jelentkezett...
Elhunyt Shock G, az alternatív ’90-es évekbeli hiphop csapat, a Digital Underground zenésze. Haláláról többek közt a csapat egyik társalapítója, Chopmaster J posztolt Instára. „34 évvel...
Körözést adtak ki Washington államban Lil Mosey ellen, miután a rappert nemi erőszakkal vádolták meg – írja a TMZ. A 19 éves rappernek szerdán kellett volna megjelennie...
Elárulta Majka, hogy pontosan miről beszélgettek Szijjártó Péter külügyminiszterrel azon a találkozón, amelynek megörökített egyik pillanata (lásd fent) igen nagyot ment a magyar interneten. „Egyszerre voltunk...
A főleg sorozatokat tartalmazó streamingplatform, a Hulu berendelt egy folytatást a híres vígjátéksorozathoz, az ‘Így jártam anyátokkal„-hoz, mely mi más címet is kaphatott volna, mint hogy...
Ledobta Cordae a nemrég bejelentett „Just Until…” című EP-jét, mely a következő nagylemezére való várakozás miatt kialakult űrt hivatott betömni. A projekten 4 szám szerepel, olyan...
Meek Mill a lehető legnagyobb gangsta kártyát játszotta be: vásárolt egy kétemeletes házat a nagymamájának. A rapper a szülővárosában, Philadelphiában lepte meg nagyiját a fullosan kinéző...
Szombaton kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, mivel holnapra vélhetően eléri az ország a 3,5 millió beoltottat – jelentette be Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón. A teraszok...
DMX barátja és régi kollégája, Swizz Beatz megkérte Kanye Westet, hogy jöjjön el a rapper búcsúztatására – tudta meg a Page Six. Az 50 évesen elhunyt...
Cordae jelenleg is keményen dolgozik következő nagylemezén, de nem szeretné, hogy addig elunják magukat a rajongói, ezért ledob egy EP-t, „Just Until…” címmel. A rapper Instán jelentette...
Nem (csak) a fű, hanem inkább a hiphop szeretetéről szólt a tegnap megtartott Method Man Vs. Redman rap csata a Verzuz sorozat legutóbbi részében. A két...
Sean “Diddy” Combs is beleadna Black Rob temetésébe, mivel még a halála előtt felajánlotta neki a segítségét, de sajnos már későn, a volt Bad Boy Records...
Újabb mérföldkőhöz ért Polo G karrierje. A chicagói rapper életében először vezeti az amerikai kislemezlistát, a Billboard Hot 100-ot, méghozzá új, „Rapstar” című dalával. A trekk...
Ismét Budapestre érkezik az észt experimental hiphop zenész és művész, Tommy Cash – jelentette be a koncert helyszínéül szolgáló Dürer Kert. Az eddig az Ajtósi Dürer...
MC zseni Rakim nemrég Houstonban járt, ahol leült kicsit beszélgetni a The Chron nevű publikációval a hiphop jövőjéről. „Mivel a zenének azt kéne tükröznie, hogy mi...
Megérkezett Snoop Dogg tizennyolcadik nagylemeze, a „From tha Streets 2 tha Suites„, a rapper ígéretéhez híven a globális fűünnepen, április 20-án. A kicsivel több mint fél...
Nagyon sokan újra vagy csak simán felfedezték DMX zenéit a halála óta, amire a legjobb példa, hogy a rapper „Best Of” lemeze kilőtt az amerikai lemezeladási...