Sikerre éhes előadókkal előfordul néha, hogy megpróbálják fontosabbnak feltüntetni magukat, mint ami a valóság, teszik ezt például úgy, hogy követőket vásárolnak a közösségi oldalaikon, vagy épp...
Egyre mélyülni látszik a Kanye West és Donald Trump közötti szakadék. Ye az egyik leghangosabb celeb rajongója volt az elnöknek, mikor még hatalmon volt, és azóta...
Közel egy hónappal Takeoff halála után őrizetbe vették az első gyanúsítottat a lövöldözéssel kapcsolatban. Öt napja még azt bizonygatta a houstoni rendőrkapitány, hogy nem adták fel...
Nem igazán úgy ment Kanye West és Donald Trump megbeszélése, mint ahogy azt Ye remélte, legalábbis ezt lehetett kivenni a rapper és wannabe elnök szavaiból. Mint...
Lil Pump tervei szerint januárban új albumot dob le, egészen pontosan a debütáló „Lil Pump” című lemezének folytatását, a „Lil Pump 2„-t, de a megjelenés most...
Rihanna zenéhez való visszatérésének ünnepe lesz a jövő februárban megrendezésre kerülő Super Bowl félidei show, melyet állítólag egy dokumentumfilmben is meg fognak örökíteni. A források úgy...
YoungBoy Never Broke Again & Quando Rondo – „3860„ Idei hetedik lemezéhez érkezett NBA YoungBoy, ezúttal egy Quando Rondóval közös mixtape keretében. A munkamániás rapper korábban...
Tommy Cash-t ezen a ponton kikiálthatjuk a legfurcsább kollaborációk királyának. Az észt rapper korábban kiadta a világ legnagyobb és leghosszabb adidas Superstar cipőjét az adidas-szal karöltve,...
A késői kapitalizmus disztópikus pillanata ez, a Mercedes pénzt kér azért, hogy az autótulajdonos teljesen kihasználhassa a járgánya tudását. A német cég bejelentette, hogy a Mercedes-EQ...
Alessandro Michele bejelentette, hogy távozik a Gucci-tól. Harry Styles és Jared Leto kedvenc tervezője hét évig volt a luxusdivatház kreatív igazgatója, de a szerdai napon egy közleményben...
Snoop Dogg termékeny évet tudhat maga mögött, fellépett az idei Super-Bowl félidei showban, kiadott egy kollab és egy szólólemezt, és már keményen dolgozik a következő albumán,...
Iggy Azalea bár nyáron visszatért önkéntes nyugdíjából, nem sok zenét adott ki, helyette most eladta jogait és diszkográfiájának nagy részét egy atlantai befektetési társaságnak – számol...
Napokkal azután, hogy Ye (korábbi nevén: Kanye West) kvázi bejelentette, hogy 2024-ben ismét elindul az amerikai elnöki pozícióért, a rapper és producer meg is találta a...
Még mindig nehezen felfogható, hogy a Migos legnyugisabb tagja, Takeoff már nincs közöttünk. A rappertől, akit a hónap elején lőttek le Houstonban, csapattársai, Quavo és Offset...
Drake jó szokása szerint újra befektet: ezúttal nem az AC Milan focicsapatba, nem plant-based csirkébe és nem is ingatlanba, hanem egy vidámparkba fektetett, amit most terveznek...
Magyarországon egyre többen vannak azok, akik nem használnak az interneten illegális tartalmakat: arányuk a tavalyi 78 százalékról az idén 85 százalékra nőtt – derül ki a...
Újabb részletek derültek ki a YEEZY brand korábbi munkakörülményeiről, miután a Rolling Stone magazin beszélt az alkalmazottakkal, akik bizarr történeteket meséltek. Korábban már megírtuk, hogy a...
Tegnap villámcsapásként érte a hír a divatvilágot: Raf Simons beszünteti saját nevét viselő márkáját „27 rendkívüli év” után. Alig telt el egy hónap azóta, hogy a...
Még nem tudjuk, hogy akarjuk-e, de esélyes, hogy megtörténik: kollaborációra ugorhat össze 2023 alatt a Supreme és a Balenciaga. Vagy mégsem? A válaszok megoszlanak. A pletyka...
Tiszteletbeli Oscar-díjat kapott a Parkinson-kórral küzdő Michael J. Fox, valamint Diane Warren dalszerző és két filmrendező, Euzhan Palcy és Peter Weir is. Az amerikai filmakadémia kormányzóinak...