A Halálos iramban franchise kilencedik része azt ígéri, hogy az eddigieknél is magasabbra csavarja az akciót, az izgalmakat, a robbanásokat, és még az autós üldözéseket is,...
Cliff “Method Man” Smith és a menedzsere, Shauna Garr alapítottak egy produkciós céget, melynek az első projektje a Fűre tépni szabad (How High) harmadik részének tető...
A napokban jelent meg Seth Rogen új önéletrajzi könyve, a Yearbook, amelyben a színész többek közt elmeséli, miként röhögte rommá Jason Segel (Így jártam anyátokkal) társaságában a...
Megjelent a Spirál: Fűrész hagyatéka című horror filmzenei EP-je, 21 Savage főszereplésével. A négyszámos projekt címadó dala már korábban hallható volt, a Fűrész főcímdalát trap zenévé...
Egy rakás új szereplőt, köztük Snoop Doggot is bejelentették a Netflix új, „Day Shift” című vámpírfilmjéhez. A korábban kaszkadőrként dolgozó JJ Perry első rendezésében olyan színészek...
Őrült előzetest kapott a Halálos iramban filmsorozat következő, kilencedik része, ami abból a szempontból nem újdonság, hogy a látványos autós üldözésekre építő franchise mindig megpróbál 19-re...
Nehéz olyan a ’90-es években, a ’90-es évek óta aktív rappert, vagy rajtuk felnövő előadót mondani, aki nem említette volna a Scarface (Sebhelyesarcú) filmet vagy annak...
21 éve készül az a Kanye West dokumentumfilm, amit most a Netflix 30 millió dollárért vásárolt meg – tudta meg a Billboard. A rapper egyes korábbi...
Megérkezett a Space Jam: Egy új örökség első hivatalos előzetese, alább lehet is csekkolni. A ’96-os Space Jam folytatásában LeBron James váltja Michael Jordant a főszerepben,...
A deszkás megígérte, hogy kezelteti magát.