Bemászott egy 23 éves férfi Drake udvarába, majd miután elfogták azt hazudta, hogy ő valójában a rapper fia. Az eset még előző hét pénteken, azaz július...
A 2000-es évek meghatározó rap sztárja, Xzibit kezd kifogyni a megtakarításaiból, miközben új lehetőségei nemigen vannak – legalábbis ezt állítja a bíróságon, ahol a volt felesége...
Közel lehet Lil Uzi Vert következő, „Red & White” című EP-jének a megjelenése, hisz a rapper már a második dalt osztja meg a projektről. Uzi utoljára...
Justin Bieber sikeresen felgyógyulni látszik a részleges arcbénulásából, amit a Ramsay Hunt szindróma okozott. Az énekes maga egyelőre nem nyilatkozott az állapotáról, de Usher nemrég egy...
A jelenlegi gazdasági környezetben és a kormány által nemrég bejelentett megszorítások árnyékában igen forró topik az idei augusztus 20-ai tűzijáték kérdése, melyre brutális mennyiségű pénzt terveznek...
Bár egy Lil Peep-és egy Juice WRLD kollekciót is tető alá hozott és a Forbes is szuperlatívuszokban írt róla, a Rose In Good Faith nevű amerikai...
2014 óta küzdenek azért a Beastie Boys rajongók, hogy New York City egy apró szeletét kedvenc rap triójukról nevezzék el, a harcot pedig idén sikeresen megnyerték...
Az HBO megosztotta a „The Idol” című új sorozatuk első, rövideb előzetesét, mely arcpirítóan kéjencre sikeredett. A trailerben elég nyíltan kijelölik a show irányát, hisz rögtön...
Yo Gotti idén is megtartotta a szokásos születésnapi megabuliját, amit szerencsére még egy lövöldözéssel fenyegető férfi sem tudott megakadályozni. A memphisi rapper a helyi Fedex Forum arénát...
Izgalmas napokon van túl Lil Uzi Vert, aki nemrég bejelentette új kiadványát, és azt is, hogy mostantól gendersemleges névmásokat használ. Uzi utoljára 2020 márciusában jelentkezett szólóanyaggal,...
The Game bejelentette a következő, „Drillmatic: Heart Vs. Mind” című lemezének a megjelenési dátumát. A comptoni rapper eredetileg június 17-én dobta volna le a sorban tizedik...
Kodak Black ismét szembe került a törvénnyel. A floridai rapper pénteken épp Fort Lauderdale városában autókázott, mikor is a rendőrök kiszúrták, hogy túlságosan el vannak sötétítve...
Még csak 1984-et írunk, amikor az adidas piacra dobta az első ZX-et, amelyet profi futók számára terveztek. Különlegességét az ívet alátámasztó Torsion merevítés adta, egy új...
Július 13-án, szerdán a magyar kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett, melynek eredményeképpen jócskán megnyirbálják az eddig érinthetetlennek hitt rezsicsökkentést is. Az augusztus elsejével életbe lépő intézkedés mind ellenzéki,...
„Nem bűnös” – mondta ki ma a bíróság NBA YoungBoy tiltott fegyvertartási ügyében, a rapper állítólag elsírta magát örömében, mikor meghallotta az ítéletet. A Baton Rouge-i...
Az Amazon megosztotta a Lil Baby történetét feldolgozó dokumentumfilm, az „Untrapped: The Story of Lil Baby” első trailerét. A két és fél perces előzetes Drake felvezetőjével...
A 3D nyomtatásban vezető szerepet betöltő Formlabs és a Hasbro játékgyártó partnerségre lépett, hogy egy „Selfie Series” nevű új projekt keretében 15 cm-es akciófigurákat gyártsanak, méghozzá...
Közel 18 kilogramm marihuánát találtak egy XV. kerületi depóban – írja a police.hu. A gyanús csomagra egy futárszolgálat XV. kerületi telephelyén figyeltek fel a dolgozók kedd...
Ha péntek, akkor új megjelenések, ezen a héten az old school hangzás mutat erőt, de találnak hallgatnivalót az OG trap fanok és drillre éhesek is, a...
Jól rágyújtottak a kolumbiai hatóságok Bello városában, méghozzá annyira, hogy azt a lakók is keményen érezték. A helyi szervek még két hete indítottak akciót, melynek során dílerekre...