Cardi B elárulta a meglepetést, mely a tegnap bejelentett új kislemezéhez kapcsolódik. A rapper elmondása szerint sokan le akarják húzni őt, és azért drukkolnak, hogy megbukjon,...
A Spotify mostantól már karaoke gépként is használható, miután a streamingszolgáltató új funkciót indított. A funkció bekapcsolásához keressünk rá a kedvenc zenénkre, majd görgessünk le a...
Ennél jobb apa-fia progit ki sem találhatott volna Method Man és legidősebb fia, Sha Smith magának. A Wu-Tang veterán és szintén zenész, 26 éves gyermeke ugyanis...
Nicki Minaj márciusban arról beszélt egy Joe Budden interjú során, hogy a háttérben az első saját kiadójának felépítésén dolgozik. Most úgy tűnik, hogy az építkezés nem...
Az Egyesült Államok alkotmánybírósága pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt. A döntés történelmi, pláne...
Cardi B július elsején végre visszatér. A rapper bejelentése szerint most pénteken egy friss szólódallal jelentkezik, „Hot Shit” címmel, mely a poszt alapján rögtön egy klippel...
Drake bebizonyította, hogy sem az eredeti hangzására, sem hosszú promóidőszakra nincs szüksége, hogy első helyre ugorjon a hivatalos amerikai albumeladási listán, hisz a meglepetés house albuma...
Alig egy hónappal a 49-ik születésnapja után Daz Dillinger bejelentette, felhagy a zenéléssel, mivel már egyáltalán nem leli örömét benne. „A legenda hivatalosan is visszavonul. Már...
Kisé egy év után új szólódallal jelentkezett, mely egyben az eddigi legvártabb trekkje volt, végre megérkezett a „GUCCI„. Az erdélyi születésű rapper tavaly dobta le az„Enorellove”...
Travis Scott bearanyozta két rajongója napját, de talán inkább az egész hetüket, azzal, hogy megajándékozta őket egy pár cipővel, amit egyenesen a saját lábáról vett le....
Eminem gyakorlatilag fű alatt bejelentette a 2005-ös válogatáslemezének a Curtain Call: The Hits-nek a folytatását. A rapper ma megjelent, Snoop Doggal közös „From The D 2...
Talán mégis a magyar rap rajongók jártak jól, hogy A$AP Rocky helyett Nas lépett fel június 15-én a budapesti Red Hot Chili Peppers koncert felvezető előadójaként,...
Hosszabb gyógyulás várhat Lil Tjay-re, aki habár a sürgősségi műtétje óta stabil állapotban van, továbbra is öntudatlan – tudta meg a TMZ. Lil Tjay-t szerda hajnalban...
„Ennek már egy ideje meg kellett volna történnie” – kezdi Eminem a „From The D 2 The LBC” című új dalát, melyen Snoop Doggal osztozik. A...
A napokban összetört Cristiano Ronaldo Bugatti Veyron Vitesse luxusautója Mallorcán. Mint a hírekből aztán kiderült, ezért a focista testőre volt a felelős, aki a volán mögött...
Mint nemrég megírtuk, a hétvégén Washington DC-ben zajlott le Pharrell Williams saját fesztiválja, a Something in the Water, ahol amellett, hogy fellépett SZA, Justin Timberlake, Tyler,...
A szenegáli születésű, de Olaszországban élő Khaby Lame sikeresen leelőzte Charli D’Ameliót TikTok követőszámokban, ezzel ő lett a legpopulárisabb videós a platformon. A most 22 éves...
Nem igazán hallani Tekashi 6ix9ine felől mostanában, leszámítva azt a pár online és offline beefjét, melyek szinte mindig körülveszik őt. A rapper még akkor is bújkálni...
Nipsey Hussle gyilkosa nem tagadja, hogy ő lőtte le a rappert, de azt állítja, hirtelen felindulásból ölt, mivel a rapper spiclinek hívta őt. Nipsey-t kicsivel több...
Snoop Dogg imádja a füvet és a fű is imádja a rappert, ez nem újdonság. Az viszont érdekes kérdés, hogy a gyárkémény rapper pontosan mennyi füstöt...