Rövid interjút készített a TMZ azzal a férfival, aki előző héten fejbe verte Tekashi 6ix9ine-t egy Miami klubban. A rapper épp távozófélben volt a helyről, mikor...
Playboi Carti a hétvégén a kaliforniai Smoker’s Club nevű fesztiválon lépett fel, de mindösszesen két számot tudott lenyomni, mert biztonsági okokra hivatkozva leállították a fellépését. Mint...
Nem éppen a legnaprakészebb a hiphop világában az a két kosárlabda bíró, akiket pont felvett egy meccsen a kamera, ahogy azt taglalják, ki a fene lehet...
Megan Fox nemrég egy a brit Glamour-nak adott interjújában megerősítette, hogy a januári leánykéréssel kapcsolatos posztjában leírt vérivásos történet tényleg igaz, és néha valóban isznak egymás...
Lezárult a Rock & Roll Hírességek Csarnoka idei jelöltjeinek közönségszavazása. Április 29-ig összesen 5 millió szavazat érkezett, melynek közel felét az első három helyezett húzta be....
Pusha T életében először került a Billboard 200, azaz a hivatalos amerikai lemezeladási lista legfelső fokára. A kokaindílerkedés világát ezerféleképpen elmesélő rapper ezt a negyedik, „It’s...
DaBaby már megint bajban, igaz ezúttal kicsit bonyolultabb a dolog, mint a korábbi eseteknél. Történt ugyanis, hogy még tavaly december elején a rapper stábja kibérelt egy...
Mások mellett az Irie Maffia, az Ivan & The Parazol, a Blahalouisiana, az Amoeba, a Dresch Quartet, a Góbé Zenekar és Beton.Hofi is Fonogram-díjat kapott a...
Csirkeillatú Crocs klumpa, csirketartó bucket hat és anime esztétikájú saját videójáték után ismét új kiegészítővel rukkolt elő az újabban divat felé is kacsingató KFC. Ahogy a...
Folytatódik a nyomozás azzal a lövöldözéssel kapcsolatban, amivel nemrég A$AP Rocky-t gyanúsították meg. A gyanú szerint a rapper tavaly többször rálőtt az egyik ismerőse az utcán,...
Future – I Never Liked You Future azaz a toxikus király ledobta sorban kilencedik nagylemezét. Az atlantai rapper ezúttal még a szokásosnál is erőlködés mentesebb hangulatot...
10 éve már, hogy Chief Keef Back from the Dead (2012) című albumán megjelent a True Religion Fein nevű dal, melyben a chicagói rapper lerója tiszteletét...
Tekashi 6ix9ine továbbra is céltáblája nagyon sok embernek, és habár még nem igazán lőttek rá a szabadulása óta, fizikai és verbális erőszakban volt már része, most...
Miután Elon Musk a héten egy irgalmatlan, 44 milliárd dolláros összegért megvette az egyik legnagyobb közösségi oldalt, a Twittert, most máris azon poénkodik, hogy miket fog...
Március végén indult Smokepurpp új, „We Outside” elnevezésű turnéja, de a kikerült videók alapján elég döcögősre sikerült. „We Outside turné, tiszta őrület lesz, dühöngünk, szétverünk mindent....
Machine Gun Kelly kijelentette, hogy a következő lemeze nem egy pop-punk projekt lesz, hanem egy visszatérés a hiphop világába. MGK az Audacy Check In podcast keddi...
Leesett az álla DJ Premiernek, mikor nemrég besétált egy Zara boltba. A spanyol fast fashion lánctól nem idegen, hogy…fogalmazzunk úgy „inspirálódik” máshonnan, de a DJ arra...
Zöld utat kapott a „The Batman” folytatása – erősítette meg a Warner Bros. A második részben visszatér Robert Pattinson a címszerepbe, és ismét Matt Reeves fogja rendezni és...
Tavaly nyáron derült ki, hogy a kanadai énekes, The Weeknd saját sorozatot fejleszt, méghozzá az Eufória alkotójával. Az HBO-n debütáló projekt elég sok potenciált rejt magában,...
Atlantai rapper és nőcsábász, Future extra pimasz az új lemezén. A rapper pár hete fedte fel, hogy a következő, sorban kilencedik nagylemeze most pénteken, azaz április...