Újabb tárgyalást tartottak a Young Thugot és Gunnát is érintő, YSL-kiadó ellen indított RICO-ügyben, a feleket pedig élő videóhívásban kapcsolták. A callban mindkét, 2022 májusában letartóztatott...
Bevonult a börtönbe Mozzy. A sacramentói rappernek, aki jó barátságot ápol több nyugati parti előadóval, tiltott fegyvertartás miatt kell bűnhődnie. Tavaly ugyanis egy rutinellenőrzés során éles...
Tupac Shakur nevelőapja, Mutulu Shakur súlyos beteg, az orvosok szerint legfeljebb fél éve van hátra, aktivisták és támogatók ezért a börtönből való szabadulását kérik, hogy ne...
Gunna marad börtönben, könnyen lehet, hogy egészen a januári ítéletéig. A rapper ügyvédje megint megpróbálta kihozatni, és házi őrizetbe helyeztetni, de a bíró úgy döntött, hogy...
Elítélték R. Kelly-t, miután tavaly bűnösnek találták zsarolás és többrendbeli szexkereskedelem vádjában. Az énekes 30 év börtönt kapott – írja a New York Times. „Az embereket...
A Nipsey Hussle meggyilkolásával gyanúsított Eric Holdert úgy megverték a börtönben, hogy nem tudott résztvenni a következő bírósági meghallgatásán – tudta meg a Rolling Stone. Holdert...
Gunna egy nyílt levelet tett közzé a közösségi oldalain, melyben azt írja, hogy ártatlan és be akarják sározni a nevét. A rapper május közepén adta fel...
Roddy Ricch ismét szabad ember, miután a hétvégén tiltott fegyvertartásért vették őrizetbe. A rapper azóta színpadra is lépett és a közönséggel együtt üzent a New York-i...
Young Thug rajongói közül sokan kiabálják most az éterbe, hogy Free Thug, a rapper szabadulását kérve, de egy atlantai tini ezt sokkal nyomatékosabban követelte, jól bajba...
Young Thug marad börtönben, miután ismét elutasították az óvadékkérelmét. A rapper ügyvédje az XXL magazinhoz juttatott el egy közleményt, melyben arról ír, hogy folytatja a rapper...
Ismét elutasították Gunna óvadékkérelmét a YSL kiadót érintő bandaperben. Az atlantai rapper továbbra sem hagyhatja el a börtönt, az első tárgyalási időpontját pedig 2023. január 9-re...
Mac Miller újabb dílere kapott börtönt, ezúttal 17 évet. A rapper 2018 szeptemberében hunyt el drogtúladagolásban. Később kiderült, hogy a drog, amit használt fentanillal volt keverve,...
Keményen fogják a YSL tagjait a bíróságon, hisz Young Thug és Gunna óvadékkérelmét is elutasították az utcai bandatevékenységgel kapcsolatos ügyükben. Thugger-nek tegnap volt a meghallgatása, melynek során...
Több mint egy hónapnyi hajtóvadászat után a héten letartóztatták 42 Dugg-ot, amiért nem vonult be időben a börtönbe. A detroiti rapper problémái még 2019-ben kezdődtek, mikor...
Elítélték a memphisi előadót, Pooh Shiesty-t egy 2020-as lövöldözés miatt, a rapper 63 hónap börtönt kapott. Shiesty-t, igazi nevén Lontrell Williamst anno azért tartóztatták le, mert...
NBA YoungBoy-nak jelenése lesz a bíróságon, hisz a rapper tiltott fegyvertartási ügye tárgyalási szakaszba lép, méghozzá május 16-án – közölte az ügyet kezelő bíró. A Baton...
Keresik Young Dolph gyilkossági ügyének egyik gyanúsítottját…már megint. A memphisi rappert még tavaly novemberben lőtték agyon egy pékségben, majd kisebb hajsza után két gyanúsítottat is elfogtak,...
Kodak Black ismét rács mögé került. A balhés rapper tavaly januárban szabadult, miután a korábbi amerikai elnök, Donald Trump kegyelmet adott neki, majd nemrég 90 napos...
A Migos-nak, de különösen Offset-nek egészen sűrű volt az idei éve: nem elég, hogy nyáron droppolt a Culture III, de a magánéletében is fontos változások történtek....