Miközben a BBC One, BBC Two, ITV, és Sky brit csatornákon mind II. Erzsébet királynő temetését sugározták, addig utolsó mohikánként a Channel 5 úgy döntött, hogy inkább az...
Több mint 15 év után visszatér az egyik legelhanyagoltabb DC szuperhős, Constantine, a démonvadász. A Warner Bros. hivatalosan is zöld utat adott a 2005-ös természetfölötti fantasy-horrorfilm...
A VHS érában és a DVD korai szakaszában népszerű „Nem lopnál…” nevű kalózkodási reklám nemhogy nem váltotta be a funkcióját, de talán még rontott is a...
50 Cent megosztotta az első előzetest az új horrorfilmjéhez, mely a Skill House cím alatt fut. A rövid betekintés alapján a film egyfajta Fűrész-féle trancsírozós horror...
Les Grossman, a Trópusi vihar című vígjáték idegbajos stúdióvezetője megkaphatja a saját bejáratú filmjét – tudta meg a Deadline. A Tom Cruise által alakított karakter igazi...
Lady Gaga megerősítette, hogy ő is szerepelni fog a Joker film második részében, a Joker: Folie a Deux-ban. A film tervezett premierdátuma 2024. október 4. Gaga...
Conor McGregorból színész lett. Az MMA harcos a Deadline információ szerint megkapta az első filmszerepét, a ’80-as évek egyik emblematikus akciófilmjének, a „Road House„-nak a remakejében...
Közel 100 millió dollárjába került a Warner Bros-nak a ‘Batgirl‘ című szuperhősfilm elkészítése, most mégis úgy döntöttek, hogy sem moziban, sem streamingen nem fogják bemutatni. A...
Nicki Minaj egy róla szóló hat részes dokumentumfilmből mutatott részletet az Instagram oldalán, egyben azt is felfedte, hogy egyelőre nem tudja, hogy hol lesz a premier....
Júliusban kezdték forgatni a Dűne második részét Budapesten, a szereplők egy része pedig már meg is érkezett a fővárosba, köztük Zendaya és Timothée Chalamet. Utóbbi tegnap...
A Marvel ledobta a Fekete Párduc 2. első, rövidebb előzetesét. A trailer elsőként a San Diegó-i Comic-Conon debütált, de a Marvel azóta feltöltötte a YouTube csatornájára...
„Még te sem nyírhatsz ki mindenkit” – mondja a John Wick 4 ügyeletes főgonosza Keanu Reeves-nek az akciófilm első rövid előzetesében, ami Comic-Con fesztiválon debütált pénteken....
Befutott az első előzetes a kaszkadőrből lett rendező, J.J. Perry első saját filmjéhez, melyben Jamie Foxx és Snoop Dogg vámpírvadász zsoldosokat alakítanak. Az augusztus 12-én érkező...
Rekordot döntött Amerikában a „Minyonok: Gru színre lép” című animációs vígjátékfilm a hétvége során. A közel 128 milliós bevételével ez a film indított a legerősebben eddig,...
Nem sokkal azután, hogy az HBO váratlanul törölt több saját gyártású magyar tartalmat az HBO Max streamingszolgáltatásról, most azt is bejelentették, hogy gyakorlatilag nem gyártanak több...
Jövőhét csütörtökön érkezik a mozikba a Baz Luhrmann által rendezett Elvis Presley életrajzi film, az ‘Elvis‘, mely most egy különleges betétdalt is kapott Eminem és CeeLo...
Már nem pletyka többé, most már biztosnak tűnik, hogy érkezik a 2019-es Joker film folytatása. A film, mely egy hónappal a megjelenése után már a legtöbb...
Beavis és Butt-head 10 év után egy új filmmel térnek vissza, spoiler: a csajozás most sem jön össze nekik. A két idióta karakter a Beavis And...
Frank Ocean az első saját rendezésű filmjére készülhet – tudta meg a Discussing Film. A Grammy-díjas zenész az oldal információ szerint nem csak rendezi a tervezett...