Ahogy halad előre az emberiség, úgy ismerjük meg minden egyes nappal egy kicsit jobban a körülöttünk lévő világot. Mondjuk lehet nem minden tudás hasznos, kellett például...
Kanye West kisebb szünet után visszatért az Instagramra, hogy bejelentse a következő kollaborációját, méghozzá a McDonald’s-cal. A rapper / producer / divatmogul posztja szerint a mekis...
Egy szusszanásnyi pihenőt követően J. Cole újra nekirugaszkodik, hogy a zenei karrierje mellett profi kosarasként is letegye végre a névjegyét. A legfrissebb, Shams Charania sportújságírótól származó...
A Brooklyn Nets sztárja, Kevin Durant volt David Letterman „My Next Guest Needs No Introduction” című beszélgetős műsorának legutóbbi vendége, ahol többek közt a marihuánáról alkotott...
Egy bizarr fordulattal a Marvel megvásárolta a jogot, hogy két évtizeden át használhassa a filmjeiben, sorozataiban, és egyéb termékeiben az elhunyt társalapítójának, Stan Lee-nek a nevét...
A Migos-tag Quavo még februárban állt össze az adidas-szal, és piacra dobtak egy fekete-fehér színű vezeték nélküli fülhallgatót. Most ennek a terméknek egy felújított, jóval limitáltabb...
Péntek 13-án jelent meg Kendrick Lamar 5 éve készülő ötödik stúdióalbuma, a Mr. Morale & the Big Steppers. Az önreflexív korong – amitől még Eminem szava...
Az EA nemrég bejelentette, hogy az idén ősszel megjelenő FIFA 23 lesz az utolsó hivatalos FIFA licenszelt focis videojátékuk, a következő évtől kezdve EA SPORTS FC...
A McDonald’s Corp. amerikai gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját – számolt be hétfőn a McDonald’s...
Visszatér a Black Mirror a Netflixre egy hatodik évaddal – tudta meg a Variety. A Charlie Brooker által megalkotott disztópikus sci-fi antológia sorozat még az angol...
A Forbes éves listája alapján a sportolók között Lionel Messi, a Paris Saint-Germain sztárfutballistája kereste a legtöbbet az elmúlt egy évben. Mögötte a kosárlabdázó LeBron James...
Bűnös egy intézmény ez a Grand River Academy, hisz miután áprilisban egy óvodás tequilával ment iskolába, most az egyik kölyök THC-tartalmú gumicukrokat osztogatott a társainak, nem...
Az Electronic Arts a hivatalos blogján jelentette be, hogy megszűnik a FIFA-val kötött közel 30 éve tartó kollaborációjuk, és a jövőben EA SPORTS FC néven fogják...
13 évvel az első Avatar film bemutatója után megérkezett a folytatása első ízelítője. A mozikban már látható volt a trailer a Doctor Strange az őrület multiverzumában...
Hétfőtől emelkednek a fővárosban a taxis tarifák: az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő. A Fővárosi Közgyűlés...
Grammy-díjas rapper, Ludacris anno a ’90-es években két évet járt a Georgiai Állami Egyetemre, és habár a tanulmányait végül nem fejezte be, most tiszteletbeli diplomával ajándékozta...
Rátámadták Dave Chappelle humoristára kedden, miközben épp a Los Angeles-i Hollywood Bowlban lépett fel a Netflix saját standup fesztiválján. Chappelle egy hiphop DJ-t méltatott a színpadon,...
Május végén érkezik a Stranger Things című természetfölötti eseményeket a ’80-as évek nosztalgiával keverő Netflix sorozat negyedik évada, melyből két epizódot a magyar származású, de jelenleg...
Megan Fox nemrég egy a brit Glamour-nak adott interjújában megerősítette, hogy a januári leánykéréssel kapcsolatos posztjában leírt vérivásos történet tényleg igaz, és néha valóban isznak egymás...